Általános kémia GY

laboratóriumi gyakorlat és tantermi gyakorlat

(neptun kódja: altkemk17la)

Kedves Hallgatók!

 

Először is gratulálok a sikeres felvételihez az ELTE biológia szakára.

Az Általános kémia GY alapozó tárgy, a laboratóriumi munka, és alapvető kémiai számítások megismertetése a célja.

 

A tárggyal kapcsolatos részletes információk, tananyag  az ELTE Moodle LMS rendszerében érhetők el, ha már felvették a tárgyat a neptunban  
    https://moodle.elte.hu/

    Belépés: Neptun azonosítóval és jelszóval

    A tárgy kódja: 2021/22/1 WXHYRH-AltKemGY-2021 - Általános kémia GY

A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás

A tárgyfelvételkor a neptunban arra a kurzusra (csoportba) iratkozzanak fel, aminek nem ütköznek az órái.

Fontos, hogy az órabeosztás a neptunban hiányos. Jó órabeosztás az alábbi táblázatban található.

 

A tárgy kurzusának kiválasztása: A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás
https://neptun.elte.hu/

 

 

A félév során 4 Tantermi gyakorlatuk, 4 Laborgyakorlatuk lesz. 12 csoport indul, a laborok mérete miatt a létszámuk kötött. Az első óra „Tantermi gyakorlat” lesz a 2. héten (szept. 6-i héten). Fontos, hogy az első gyakorlatra eljöjjenek, mivel itt történik a kötelező balesetvédelmi oktatás.

 

A csoportok beosztása:

 

Sorszám

(kurzus a Neptunban)

Tantermi gyakorlatok

(hétfő vagy szerda vagy péntek de.)

Első tantermi gyakorlat

Laborgyakorlatok
(hétfő vagy kedd vagy szerda, de. vagy du.)

Első laborgyakorlat

Oktató

1.

hétfő 10-12 óra,
  2,4,7,11. hét
Kémia épület 062 Gróh terem

szept.6.
10-12 óra

Kémia épület 062 terem

hétfő 8-11 óra,  3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept.13.
8-11 óra

Kémia Épület 603. labor

Harmat Veronika

2.

hétfő 10-12 óra,
  2,4,7,11. hét
Kémia épület 062 Gróh terem

szept.6.
10-12 óra

Kémia épület 062  terem

hétfő 12-15 óra,  3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept. 13.
12-15 óra

Kémia Épület 611. labor

Harmat Veronika

3.

hétfő 10-12 óra,
  2,4,7,11. hét
Kémia épület 062 Gróh terem

szept.6.
10-12 óra

Kémia épület 062 terem

kedd 8-11 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept.14.
8-11 óra

Kémia Épület 603. labor

Harmat Veronika

4.

hétfő 10-12 óra, 
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb -1.64 Rybár István terem

szept.6.
10-12 óra

Északi Tömb 
-1.64  terem

hétfő 8-11 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept.13.

8-11 óra

Kémia Épület 611. labor

Karancsiné Menyhárd Dóra

5.

hétfő 10-12 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb -1.64 Rybár István terem

szept.6.
10-12 óra

Északi Tömb
-1.64  terem

kedd 11:30-14:30 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept. 14.
11:30-14:30 óra

Kémia Épület 611. labor

Karancsiné Menyhárd Dóra

6.

hétfő 10-12 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb -1.64 Rybár István terem

szept.6.
10-12 óra

Északi Tömb
-1.64  terem

szerda 11:30-14:30 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept. 15.
11:30-14:30 óra

Kémia Épület 611. labor

Karancsiné Menyhárd Dóra

7.

szerda 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb -1.63  terem

szept.8.
8-10 óra

Északi Tömb
-1.63  terem

kedd 11:30-14:30 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept. 14.
11:30-14:30 óra

Kémia Épület 603. labor

Sulyok-Eiler Máté

8.

szerda 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb -1.63  terem

szept.8.
8-10 óra

Északi Tömb
-1.63  terem

szerda 11:30-14:30 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept. 15.
11:30-14:30 óra

Kémia Épület 603. labor

Sulyok-Eiler Máté

9.

szerda 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb 0.79 Jánossy Lajos terem

szept.8. 
8-10 óra

Északi Tömb
0.79  terem

hétfő 12-15 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept. 13.
12-15 óra

Kémia Épület 603. labor

Soltész Dóra

10.

szerda 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb 0.79 Jánossy Lajos terem

szept.8.
8-10 óra

Északi Tömb
0.79  terem

szerda 8-11 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 603. labor

szept. 15.
8-11 óra

Kémia Épület 603. labor

Soltész Dóra

11.

péntek 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb 0.89 Jedlik Ányos terem

szept.10.
8-10 óra

Északi Tömb 0.89 terem

kedd 8-11 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept. 14.
8-11 óra

Kémia Épület 611. labor (javítva)

Papp Dávid

12.

péntek 8-10 óra,
  2,4,7,11. hét
Északi Tömb 0.89 Jedlik Ányos terem

szept.10.
8-10 óra

Északi Tömb 0.89 terem

szerda 8-11 óra, 3,5,8,12. hét

Kémia Épület 611. labor

szept. 15.
8-11 óra

Kémia Épület 611. labor

Papp Dávid

 

 

A gyakorlat menetrendje:

2.hét: 1. Tantermi gyakorlat (kémiai számítások, labor előkészítés)
3.hét: 1. Laborgyakorlat
4.hét: 2. Tantermi gyakorlat
5. hét: 2. Laborgyakorlat
7.hét: 1. Zárthelyi dolgozat (1. és 2. témakör) – az időpontja és helyszíne később lesz egyeztetve

          3. Tantermi gyakorlat

8. hét: 3.Laborgyakorlat
11.hét: 4. Tantermi gyakorlat
12. hét: 4. Laborgyakorlat
13. hét: Konzultáció (opcionális)
14. hét: 2. Zárthelyi dolgozat (3. és 4. témakör) – az időpontja és helyszíne később lesz egyeztetve

15. hét: Konzultáció (opcionális)
16. hét: Pótzárthelyi dolgozat – az időpontja és helyszíne később lesz egyeztetve

 

 

Üdvözlettel:

Harmat Veronika

tárgyfelelős

 

 

Legutolsó módosítás: 2021.09.01.